Magyarországi Falumegújítási Díj díjátadó ünnepség
2014. április 24-25-én Újszilváson (Pest megye; Faluház, Szt. István u. 4.) kerül sor a belügyminiszter és a vidékfejlesztési által 5. alkalommal kiírt „Magyarországi Falumegújítási Díj” díjkiosztó ünnepségére falumegújítási konferencia keretében. Immár hagyományos, hogy a nem a főváros, hanem az előző kiírás nyertese adhat otthont ennek a rendezvénynek.
24-én alapvetően Újszilvás község mutatkozik be falubejárás és beszélgetés keretében, helyi ízekkel is megismertetve a résztvevőket.
25-e, a tényleges díjátadó napja. Minden díjazott település saját standot rendez be, ahol poszterekkel, kiadványokkal, népművészeti alkotásokkal, helyi termékekkel stb. kelti jó hírét saját falujának. Köszöntők és rövid szakmai előadások mellett, nagy hangsúlyt kap a díjazott települések eredményeinek vetítésekkel színesített bemutatkozása, tapasztalataik átadása. Ezen kicsit bővebb teret kap a 2013. évi kiírás nyertese, Komlóska község (B.A.Z. megye) Az ünnepségre – amelyen részt vesznek az Európai Vidékfejlesztési és Falumegújítási Munkaközösség (ARGE) vezetői is – kb. 100 főt várnak, és a faluház mellett külön sátorral is készülnek a rendezők.
Művészeti műsorok teszik még élvezetesebbé az ünnepséget.
Ők képviselik Pest megyét
Pest megyében 62,6% volt a részvételi arány az országgyűlési választáson, ami meghaladja az országos átlagot. Mind a 12 választókerületben a Fidesz jelöltjei győztek. Részletek Pest megye honlapján.
KÖZLEMÉNY - továbbra is másodfokú riasztás van érvényben
Továbbra is másodfokú riasztás van érvényben az Országos Meteorológiai Szolgálat információi szerint a Nagykátai és Ceglédi kistérségek területén, továbbá elsőfokú riasztás uralkodik az Aszódi, Gödöllői, Monori, Gyáli és Dabasi kistérségekben.
A Pest megyei katasztrófavédelem tűzoltói az elmúlt tizenkét órában folyamatosan mentették a hóban elakadt, árokba csúszott gépjárműveket. Összesen tizennégy műszaki mentéssel kapcsolatos riasztás érkezett a megyei műveletirányítási központba, tűzoltóink húsz gépjárművel és kilencvenkét fővel mentették az állampolgárokat, személyi sérülés szerencsére egyik esetben sem történt.
A monori, dabasi, ceglédi és nagykátai tűzoltók kapták a legtöbb feladatot, hiszen ezeken a területeken nehezebben járhatóak az utak.
A közútkezelő jelenleg is folyamatosan takarítja a megye útjait több mint negyven járművel.
A tegnap este érvénybe lépett kamionforgalom korlátozása miatt, a járműveket a kamionparkolókba terelik, Pest megye területén összesen 447 jármű vesztegel az alábbi a pihenőhelyeken:
M3-as autópálya Babati pihenő
M3-as autópálya Kisbagi pihenő
M3-as autópálya Galga pihenő
M5-ös autópálya Inárcsi pihenő
M5-ös autópálya Újhartyáni pihenő
M0-ás autópálya 18-19 kilométer szelvényénél, Szigetszentmiklósnál
M0-ás autópálya Anna-hegyi pihenő
M1-M7-es autópálya kivezető szakasza budaörsi Tesco és Auchan parkolója
M6-os autópálya Százhalombatta, ipari park
Érden a Tesco parkolójában
Elindulás előtt tájékozódjanak az utak állapotáról és az időjárásról. Lehetőleg csak akkor induljanak útnak, ha feltétlenül szükséges.
Az aktuális riasztásokról, valamint a figyelmeztetésekről a www.met.hu a www.katasztrofavedelem.hu és a www.pest.katasztrofavedelem.hu oldalon tájékozódhatnak. A forgalomkorlátozásokról és útlezárásokról pedig a www.police.hu és a www.kozut.hu oldalakon.
Jelenleg elzárt település és hóhelyzet miatt lezárt útszakasz nincs Pest megyében.
Ha elakadnak, vagy balesetet tapasztalnának a 105-ös segélyhívó számon kérhetnek segítséget.
Spitz Alexandra tű. hdgy.
szóvivő
0620/268-7262
További, a témával kapcsolatos közlemények és lakossági tájékoztató..