Átadták a TAO-támogatásból épült újszilvási sportcentrumot
Március 14-én kora délután ünnepélyes keretek között adták át Újszilvás község sportpályának új, minden igényt kielégítő, modern, kétszintes öltözőépületét. A közel háromezer lelket számláló település életében rendkívüli eseménynek számító rendezvényen dr. Petrányi Csaba polgármester meghívására a falu apraja-nagyján kívül – mások mellett – megjelent Földi László országgyűlési képviselő és -jelölt, Cegléd város polgármestere; dr. Terbe-Szabó Csilla, a Cegléd Járási Hivatal vezetője; Dunai Antal korábbi olimpiai válogatott labdarúgó; Benkő Tamás, a Magyar Labdarúgó Szövetség Pest megyei igazgatója; Halmi Tibor, a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal kirendeltség-vezetője és Varjú Tamás, az MLSZ Elsőfokú Licencadó Bizottságának elnöke is.
Újszilvás Község Önkormányzata nemzeti ünnepünk, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc 166. évfordulója alkalmából rendezett megemlékezéssel kötötte egybe sportöltözőjének méltóságteljes átadását. Az ünnepi műsor a Faluháza előkertjében felállított kopjafánál a koszorúk elhelyezésével vette kezdetét. Ezután a színházteremben Földi László országgyűlési képviselő mondott emelkedett hangú beszédet, amelyben az 1848-as, az 1956-os és az 1989-es történelmi eseményeket a 2010-es választás eredményéhez hasonlítva buzdította hallgatóságát az április 6-ai szavazáson való részvételre, támogatást és felhatalmazást kérve a jelenlegi kormányerők nemzetépítő munkájának folytatásához. Ezt követően színvonalas előadást mutattak be a Tápiószőlős-Újszilvás Református Általános Iskola újszilvási tagintézményének növendékei. A megjelentek innen Petrányi Csaba polgármester invitálására átsétáltak a néhány száz méterre lévő sportpályára, ahol igazán szemet gyönyörködtető látvány fogadta az ünneplő sokaságot. A valamikor az ötvenes évek végén épített, évtizedeken keresztül öltözőként funkcionáló rozzant vályogépület helyébe kétszintes öltözőépület „nőtt ki a földből”. A közel ötvenmillió forintos beruházáshoz a Magyar Labdarúgó Szövetség két versenyévre (2012/2013. és 2013/2014.) vetítve megközelítőleg 28 millió forintos támogatást nyújtott TAO-pályázati rendszerén keresztül.
A sportcentrum hivatalos átadása előtt Petrányi Csaba polgármester köszönetet mondott az MLSZ Pest megyei igazgatójának, a helyi lakosságnak, a helybéli és környékbeli vállalkozóknak, a képviselő-testület tagjainak és az egyesület vezetésének. A község hálája jeléül emlékplakettet adott át Benkő Tamás Pest megyei igazgatónak, Földi László országgyűlési képviselőnek, Varjú Tamás MLSZ-bizottságvezetőnek, Ádám József újszilvási egyesületi elnöknek, Darázs Józsefnek, továbbá az Aranyablak Kft., a Bolyhos és Fia Bt., a Ferzol Kft. és a Rugócenter Kft. képviselőjének. A polgármester ezután felkérte avató beszéde megtartására az MLSZ Pest megyei igazgatóját. Benkő Tamás elmondta: személyes emléke van arról, hogy az elmúlt közel másfél év alatt a korábbi roskadozó építményből hogyan lett Újszilvásnak, a helybéli lakosoknak és a focistáknak modern, kétszintes öltözőkomplexuma. Példaértékűnek nevezte a település irányítóinak, legfőképpen Petrányi Csaba polgármesternek a lehetetlent nem ismerő, tervszerű építkezését, amelynek csak az egyik, még ha felettébb impozáns eredménye is a megvalósult sportcentrum. A faluban az elmúlt esztendőkben számos fejlesztés valósult meg, példaként említette a naperőművet, a katolikus és a református templom, illetve az óvoda és a Faluház felújítását, a modern játszótér megépítését és a szelektív hulladékgyűjtés teljes körű megvalósítását. Az igazgató megemlítette: példaértékű és jellemző az önkormányzat innovatív gondolkodására, hogy a sportpálya nem pusztán az MLSZ-től kapott TAO-forrásokból fejlődik. Tavaly készült el a Darányi Ignác Terv pályázatán nyert támogatásból a lelátó, a hivatal saját erőből rendbe tette a teniszpályát és már hozzálátott egy, az öltözőépülethez építendő fallabda-pálya megvalósításához is. Sőt: az önkormányzat tavaly 70%-os támogatást nyert el az MLSZ-től egy 20x40 méteres műfüves pálya megépítéséhez, a kivitelezés hamarosan kezdetét veszi. A megyei futballvezető kifejtette: országos összevetésben is ritka, hogy megyei harmadosztályú szinten szereplő egyesület ilyen mértékű forráshoz jutott a TAO-rendszer hároméves működése óta. Az újszilvási körülmények, a vonzáskörzetben lévő települések között betöltendő központi futballszerep, az önerő és a helyi összefogás ereje azonban méltóvá tette a községet a kiemelkedő mértékű támogatásra. Benkő Tamás szerint, ahogy a stadionok, úgy az újszilvási és az ehhez hasonló létesítmények sem elsősorban a jelenkori magyar felnőtt labdarúgók számára épülnek, hiszen akik ezt a csodálatos játékot játsszák, tökéletesen elégedettek egy megfelelő simaságú füves játéktérrel. A stadionok a focin kívül egyéb sport-, sőt kulturális rendezvényeknek, koncerteknek is otthont fognak adni, miként az újszilvási sportcentrumban a labdarúgók mellett helyet kapnak azok is, akik teniszezni, fallabdázni vagy éppen fitneszedzésre érkeznek a sportpályára. Hangsúlyozta: az elmúlt 30-40 évben a mindenkori állami és sportvezetés országosan elhanyagolta a létesítmények fejlesztését, ami törvényszerűen vezetett oda, hogy nem csak a labdarúgók, hanem az egyéb sportágakat űzők száma is drasztikusan lecsökkent. Márpedig a mozgás az egészséges életmód alapja, a szervezett keretek közötti sporttevékenység pedig a közösségi élet egyik leghasznosabb terepe. A jelenlegi kormány ennek jelentőségét, a múlt ezen adósságát felismerve emelte stratégiai ágazattá a sportot, és áldoz milliárdokat a létesítmények, az utánpótlás-nevelés, valamint a szakemberképzés fejlesztésére.
Dunai Antal európai ezüstcipős, olimpiai bajnok, háromszoros magyar gólkirály egykori labdarúgó lelkesítő beszédet intézett a helyi focistapalánták felé, a labdarúgás feltétel nélküli szeretetére, egymás tiszteletben tartására buzdítva. Elmesélte, hogy hasonló lélekszámú Bács-Kiskun megyei faluból indult el pályafutása, és vált belőle olimpiai bajnok játékos. Meghatódva ismerte el, hogy életében először jár Újszilváson, és ittléte alatt megismerve a község életének legfontosabb területeit, elismerésre méltó és követendő eredményeket tapasztalt.
Az ünnepi felszólalások után előbb Mező Istvánné református lelkész asszony kért áldást a sportcentrumra és az annak szolgáltatásait mindenkor igénybe vevőkre, majd Kovács Attila Mózes katolikus plébános felszentelte az épületet.
A szalag átvágásával hivatalosan is birtokba vehették az újszilvásiak a kétszintes, a földszinten közösségi helyiséget, az emeleten kondi- és fitnesztermet, számos öltözőt és szertárat is magába foglaló sportcentrumot, amelyben a község és a vonzáskörzet ifjú labdarúgói mellett más sportágak hódolói is örömüket lelve találhatnak otthonra.
Az ünnepélyes átadásról fényképek tekinthetők meg az az MLSZ Pest Megyei Igazgatóság Facebook-oldalán:
https://www.facebook.com/media/set/?set=a.712759592113637.1073741871.430...