Bolyhosék taroltak Ongán - Huszonnégy mintából 23 pálinka érmet nyert.
Bolyhosék taroltak Ongán
Huszonnégy mintából 23 pálinka érmet nyert.
Egyre több a hazai rangos pálinkaverseny, és egyre jobb a szakmai megítélésük. A Bolyhos Pálinkafőzde rendszeresen szerepel ezeken a megmérettetéseken. Fontos számukra, hogy mit mond a szakmai zsűri, de még fontosabb, mi történik ott, ahol a vevőnek le kell venni a pálinkát a polcról.
Hazánkban ma már egyre rangosabb pálinkaversenyeket rendeznek. Idehaza az elmúlt években még csak a Gyulai Pálinkafesztivállal párhuzamosan megrendezett, ma már Világ Kupaként ismert verseny, illetve a HunDeszt számított rangos párlatvetélkedésnek. E két országos, sőt a gyulai esetében nyugodtan beszélhetünk nemzetközi megmérettetés mellett két-három pálinka- és párlatverseny rangban kezdi megközelíteni a nagy testvéreket.
Ezek közé tartozik az Ongai Pálinkaverseny is, amelyet január végén rendeztek. A szervezők közlése szerint „az Ongai Kulturális Egyesület által szervezett V. Ongai Pálinkaversenyre 332 nevezőtől összesen 1030 minta érkezett Magyarország egész területéről, illetve Szlovákiából és Romániából. A zsűri által véleményezett párlatok, pálinkák száma 1024 volt. A nevezett pálinkák összesen 126 településről érkeztek, 112 különböző főzdében párolták azokat. A 24 fős nemzetközi zsűri döntése alapján arany oklevelet kapott 123 (11,9%), ezüst oklevelet 227 22,1%), míg bronz oklevelet 255 (24,6%) pálinka és párlat. A zsűri 27 champion, azaz nagyaranyérmet osztott ki. A nem érmes minták száma 426 (41,4%). A nevezett mintákból 676 (65,7%) volt bérfőzetők, 254 (24,6%) kereskedelmi főzdék, illetve 100 db (9,7%) magánfőzők által nevezett pálinka vagy párlat.
Mindezek ismeretében kiemelkedő eredménynek számít, hogy a Bolyhos Pálinkafőzde 24 nevezett pálinkájából 23 érmet szerzett.
„Úgy tűnik, a szakma egyre inkább elismeri családi vállalkozásunk kitartó munkáját. Nem csak azért fontos ez a 24 mintából szerzett 23 érem, mert önmagában is remek eredmény, hanem azért is, mert az elmúlt években nagyjából hasonló arányt produkálunk a különböző versenyeken. Persze, számunkra nem csak a szakmai zsűri megítélése a fontos, hanem a fogyasztóké is. Most - és ezt sajnos ki kell mondani -, amikor válságban van a pálinkaértékesítés ez efféle versenyek mellett meghatározó, hogy mit gondolnak, mondanak azok, akik kedvelik a Bolyhos márkát. Ez pedig csak egyetlen helyen derül ki: az értékesítési pontokon, legyen az kisbolt, szupermarket vagy a HORECA szegmens. Azon fáradozunk, hogy a már megszokott minőséget produkáljuk minden évben, közben növeljük a Bolyhos pálinkákat fogyasztók számát, illetve kilépjünk a nemzetközi piacra” – mondta Bolyhos Zoltán a pálinkafőzde társtulajdonosa.
(4cent.hu)
Fotó: Bolyhos Pálinkafőzde