ENERGIA@ISKOLA BARCAMP ÚJSZILVÁSON
Június végén befejeződik az „ENERGIA@ISKOLA” (ENERGY@SCHOOL) projekt. Az utolsó hónapok számos feladatot tartogatnak még a számunkra. A gyerekek május 02-án egy BarCamp nevű játékos foglalkozáson vettek részt, ahol fejleszthették a megújuló energiaforrások hasznosításához kapcsolódó tudásukat.
Az ENERGIA@ISKOLA egyik záró elemeként a projektben résztvevő iskolák diákjai Európa szerte egy speciális programon vehettek részt. A projekt szervezői ezt az eseményt BarCamp-nek nevezték el, amely a gyerekek energiamegtakarításhoz és a megújuló energiaforrásokhoz kapcsolódó ismereteit kívánta fejleszteni, úgy hogy a résztvevők különböző jellegű feladatokat kaptak. Az újszilvási projektpartner ezt az eseményt május 02-án a Faluháza nagytermében rendezte meg.
A rendezvényt Dr. Petrányi Csaba, Újszilvás Község polgármestere nyitotta meg. Megnyitójában hangsúlyozta milyen fontos szerepet játszanak az energia megtakarításban a fiatalok, a jövő nemzedéke. Így van ez Európában, de ugyanez érvényes itt Újszilváson is. Bár Újszilvás élen jár a megújuló energiaforrások hasznosításban és az energiatakarékoskodásban, mégis mindig van hová fejlődni. A gyerekek az ENERGIA@ISKOLA projekt során, az iskolában tanult ismereteket akár otthonukban is hasznosíthatják, ezzel nem csak az iskolában, hanem a családjukban is képesek lehetnek energiát megtakarítani, ezzel pénzt spórolni.
Kovács Imre, a projekt újszilvási kommunikációs tanácsadója, a rendezvény házigazdájaként megerősítve – a polgármesteri üzeneteket – hangsúlyozta, hogy kis dolgokkal, apró figyelmességekkel is jelentős energiamegtakarítást érhetünk el, amelyet nem szabad lebecsülni, mert sok apró összetevőből jelentős összegeket spórolhatunk a családi költségvetésben. Kérte a diákokat, hogy adják tovább a megszerzett tudásukat az ismerőseiknek, barátaiknak, rokonaiknak és hívják fel a figyelmet a környezetüknek, ha energiapazarlást észlelnek.
A bevezetőt követően a Junior Energia Őrök vezetésével négy csapat alakult. A csapatok elsőként egy rövid prezentációt adtak egy-egy megújuló energiaforrásról. Ezt követően Activity játékot játszottak, villámkérdésekre válaszoltak és kvíz feladatokat oldottak meg, majd közösen töltöttek ki egy kérdőívet és ötletbörze formájában fogalmazták meg az energiamegtakarításhoz kapcsolódó javaslataikat.
Az esemény izgalmas időtöltés volt nem csak a 4 csapat számára, de a feladatokba bevont közönségnek is. Két Szenior Energia Őr, Dömök Szilvia és Molnárné Szabó Szilvia tanárnők és a szakértői csoport tagjaiból álló szakmai zsűri segítette a BarCamp munkáját és értékes pontokkal értékelte a csapatok teljesítményét. A zsűri eredményhirdetését követően Dr. Petrányi Csaba polgármester minden csapat részére elismerő oklevelet és ajándékcsomagot adott át. A győztes csapat tagjai, Csáki Zsófi, Demeter Kinga, Demeter Márton és Borsos Bence voltak.
A BarCamp program remélhetőleg Újszilváson is segítette a gyerekek energiahatékonysághoz, megújuló energiaforrások hasznosításához kapcsolódó tudásának fejlesztését és pozitív energiát adott további innovatív ötletekhez akár az iskolában, akár a családok otthonaiban.
További információk az ENERGIA@ISKOLA projektről:
http://www.interreg-central.eu/Content.Node/ENERGYATSCHOOL.html
http://www.ujszilvas.hu/ujszilvas/?q=interreg-projekt
https://www.facebook.com/EnergyatSchool/?notif_t=page_user_activity¬i...