70 éves Újszilvás
Kedves Újszilvásiak!
Igaz, 70 év nem olyan nagy idő egy település életében, mégis annyi minden történt azóta kicsiny falunkban, közösségünkben. A szentmiséken levetített, rövid képösszeállítással szeretnénk most emlékezni a régi szép időkre és bemutatni a jelent.
Felhívás a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjpályázat 2021. évi fordulójára
Ezúton értesítjük a Tisztelt Lakosságot, hogy Újszilvás Község Önkormányzata az idei évben is csatlakozott a Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjrendszerhez.
A döntés értelmében Újszilvás Község Önkormányzata az Innovációs és Technológiai Minisztériummal együttműködve, az esélyteremtés érdekében a hátrányos helyzetű, szociálisan rászoruló fiatalok felsőoktatásban való részvételének támogatására, ezennel pályázatot hirdet 2021. évre,
- felsőoktatási hallgatók részére a 2020/2021 tanév második (tavaszi), és a 2021/2022 tanév első (őszi) félévére vonatkozóan („A” típusú pályázat),
- felsőoktatási tanulmányokat kezdeni kívánó fiatalok számára („B” típusú pályázat).
A Bursa Hungarica Ösztöndíjrendszer többszintű támogatási rendszer, amelynek pénzügyi fedezeteként három forrás szolgál:
(1) A települési önkormányzatok által nyújtott támogatás. (Az önkormányzat a határidőn belül benyújtott formailag megfelelő pályázat elbírálása során a pályázót egyedileg minimum 1000.-Ft/hó összegű támogatásban részesíti, vagy a támogatási igényét elutasítja.)
(2) A megyei önkormányzatok által nyújtott támogatás, (A megyei önkormányzat tetszőleges összeggel kiegészítheti a települési önkormányzati forrásból fedezendő ösztöndíj összegét.
(az (1) és (2) együtt: önkormányzati ösztöndíjrész)
(3) Intézményi támogatás (Az Innovációs és Technológiai Minisztérium által nyújtott támogatás
intézményi ösztöndíjrész, mely megegyezik az önkormányzati ösztöndíjrész támogatás mértékével, (de a 2020. évi fordulóban max. 5.000.-Ft/fő/hó volt.)
A Bursa Hungarica Ösztöndíjban az 51/2007. (III.26.) Kormányrendelet 18. §. (2) bekezdése alapján kizárólag a települési önkormányzat területén állandó lakóhellyel rendelkezők részesülhetnek, mely tényt a pályázónak a lakcímkártyájával igazolnia kell.
"A" TÍPUSÚ pályázatra azok az önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű felsőoktatási hallgatók jelentkezhetnek, akik felsőoktatási intézményben (felsőoktatási hallgatói jogviszony keretében) teljes idejű (nappali munkarend), alapképzésben, mesterképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben folytatják tanulmányaikat.
Az ösztöndíjra pályázhatnak a 2020 szeptemberében felsőoktatási tanulmányaik utolsó évét megkezdő hallgatók is. Amennyiben az ösztöndíjas hallgatói jogviszonya 2021 őszén már nem áll fenn, úgy a 2021/2022. tanév első félévére eső ösztöndíj már nem kerül folyósításra.
Az ösztöndíjra pályázatot nyújthatnak be azok a hallgatók is, akiknek a hallgatói jogviszonya a felsőoktatási intézményben a pályázás időpontjában szünetel. Az ösztöndíj folyósításának feltétele, hogy a 2020/2021. tanév második félévére a beiratkozott hallgató aktív hallgató jogviszonnyal rendelkezzen.
Az ösztöndíj időtartama: 10 hónap, azaz két egymást követő tanulmányi félév: a 2020/2021. tanév második (tavaszi) féléve, és a 2021/2022. tanév első (őszi) féléve.
A pályázat kötelező mellékletei:
a) A felsőoktatási intézmény által kitöltött eredeti hallgatói jogviszony-igazolás a 2020/2021. tanév első félévéről.
b) Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről.
c) A szociális rászorultság igazolására az alábbi dokumentumok:
- A pályázó, illetve a pályázóval egy háztartásban élők esetleges betegségére vonatkozóan orvosi igazolások, szakvélemények másolata,
- Kollégiumi és albérleti elhelyezés esetén nyilatkozat a fizetendő díj havi összegéről,
- Költségtérítéses finanszírozási forma esetén nyilatkozat az 1 félévi költségtérítés összegéről.
- A pályázóval egy háztartásban élők számáról, adatairól nyilatkozat.
"B" TÍPUSÚ pályázatra azok az önkormányzat területén lakóhellyel rendelkező, hátrányos szociális helyzetű fiatalok jelentkezhetnek, akik:
a) a 2020/2021. tanévben utolsó éves, érettségi előtt álló középiskolások;
illetve
b) felsőfokú végzettséggel nem rendelkező, felsőoktatási intézménybe még felvételt nem nyert érettségizettek;
és a 2021/2022. tanévtől kezdődően felsőoktatási intézményben teljes idejű (nappali munkarend) alapképzésben, osztatlan képzésben vagy felsőoktatási szakképzésben kívánnak részt venni.
A „B” típusú pályázatra jelentkezők közül csak azok részesülhetnek ösztöndíjban, akik a 2021 évi felsőoktatási felvételi eljárásban először nyernek felvételt felsőoktatási intézménybe és tanulmányaikat a 2021/2022. tanévben ténylegesen megkezdik.
Az ösztöndíj időtartama: 3*10 hónap, azaz hat egymást követő tanulmányi félév: a 2021/2022. tanév, a 2022/2023. tanév és a 2023/2024. tanév.
A pályázat kötelező mellékletei:
1.) Igazolás a pályázó és a pályázóval egy háztartásban élők egy főre jutó havi nettó jövedelméről.
2.) A szociális rászorultság igazolására az alábbi dokumentumok:
- A pályázó, illetve a pályázóval egy háztartásban élők esetleges betegségére vonatkozóan orvosi igazolások, szakvélemények másolata.
- A pályázóval egy háztartásban élők számáról, adatiról nyilatkozat.
Nem részesülhet ösztöndíjban az a pályázó, aki:
- a Magyar Honvédség és a rendvédelmi feladatokat ellátó szervek hivatásos és szerződéses állományú hallgatója,
- doktori (PhD) képzésben vesz részt,
- kizárólag külföldi intézménnyel áll hallgatói jogviszonyban és/vagy vendéghallgatói képzésben vesz részt.
A Bursa Hungarica Felsőoktatási Önkormányzati Ösztöndíjról bővebb felvilágosítás kapható a http://www.emet.gov.hu (Bursa Hungarica) internet címen, illetve a polgármesteri hivatalban.
Figyelem!!!!!
A pályázatbeadáshoz az EPER-Bursa rendszerben egyszeri pályázói regisztráció szükséges, melynek elérése: https://bursa.emet.hu/paly/palybelep.aspx
Azok a pályázók, akik a korábbi pályázati évben regisztráltak a rendszerben, már nem regisztrálhatnak újra, ők a meglévő felhasználónév és jelszó birtokában léphetnek be az EPER-Bursa rendszerbe. Amennyiben jelszavukat elfelejtették, az Elfelejtett jelszó funkcióval kérhetnek új jelszót. A pályázói regisztrációt vagy a belépést követően lehetséges a pályázati adatok rögzítése a csatlakozott önkormányzatok pályázói részére. A pályázati űrlapot minden évben újra fel kell tölteni! A személyes és pályázati adatok ellenőrzését, rögzítését követően, a pályázati űrlapot kinyomtatva és aláírva az önkormányzat polgármesteri hivatalának titkárságán kell benyújtaniuk a pályázóknak. A pályázat csak a pályázati kiírásban meghatározott csatolandó mellékletekkel együtt érvényes. A pályázati kiírásban meghatározott valamely melléklet hiányában a pályázat formai hibásnak minősül. A benyújtott pályázatok befogadását az önkormányzat köteles az EPER-Bursa rendszerben igazolni. A nem befogadott pályázatok a bírálatban nem vesznek részt.
Községi Önkormányzat
TÁJÉKOZTATÁS ISKOLAKEZDÉSI, ÓVODÁZTATÁSI ÉS GYERMEKVÁLLALÁST ÖSZTÖNZŐ TÁMOGATÁSRÓL
Ezúton tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy Újszilvás Község Önkormányzatának Képviselő-testülete a 7/2020. (IX.08.) számú rendeletével módosította a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 4/2014. (VII.02.) számú rendeletét.
A rendelet módosításában, többek között a testület döntött arról, hogy a 2020-as évre vonatkozóan iskolakezdési, óvodáztatási és gyermekvállalást ösztönző egyszeri támogatást nyújt, minden újszilvási általános iskolás, óvodás, valamint 2020. évben született gyermek részére.
Az óvodáztatási és iskolakezdési támogatás összege egyszeri 10.000.-Ft/gyermek. A támogatás abban az esetben jár a szülő, vagy törvényes képviselő részére, ha az Újszilváson működő általános iskolában nappali tagozaton folytat tanulmányokat a gyermek, vagy az újszilvási óvodába beiratkozott, s a folyósítást megelőzően 3 hónapja folyamatosan Újszilváson rendezett lakcímmel rendelkezik. Az az újszilvási óvodás, vagy iskolás korú gyermek is megkapja a támogatást, aki bizonyítottan valamely speciális egészségügyi ok miatt más településre kényszerül óvodába, iskolába átjárni.
A gyermekvállalást ösztönző támogatás összege egyszeri 30.000.-Ft/gyermek, melyet az önkormányzat döntése alapján - pénzben, vagy természetben - kapnak meg az újszülött szülei. Ebben az esetben a támogatás kifizetésének feltétele, hogy a gyermek egyik, vagy mindkét szülőjének a megszületését megelőzően legalább egy éve bejelentett állandó lakóhellyel kell rendelkeznie Újszilváson, s a szülőnek és gyermekének életvitelszerűen Újszilváson kell élnie.
Ezúton tájékoztatjuk továbbá az érintett szülőket, hogy a támogatások kifizetése folyamatosan történik a hivatal által elkészített, s a szülők részére kipostázásra kerülő egyedi határozatok alapján.
Első körben az óvodások és az újszülöttek után kerül kifizetésre a támogatás, melyre vonatkozóan a határozatok elkészítése már folyamatban van.
Az iskoláztatási támogatás kifizetésére, várhatóan 2020. december 31-ig kerül sor, az óvodáztatási és gyermekvállalást ösztönző támogatás kifizetését követően.
A döntés 2020. évre érvényes, a további évek támogatási döntéseit a további évek költségvetési finanszírozása, és önkormányzatunk lehetőségei határozzák meg.
Újszilvás, 2020. szeptember 25.
Tisztelettel:
dr. Petrányi Csaba
polgármester
Őshonos meggyes telepítése Újszilváson
Sajtóközlemény
Őshonos meggyes telepítése Újszilváson
Újszilvás Község Önkormányzata a Zártkerti Program keretében a települések zártkerti földrészleteinek mezőgazdasági hasznosítását segítő és az infrastrukturális háttér megteremtését célzó települési fejlesztések támogatására (ZP-1-2019) kiírt pályázati felhívásra 2019. augusztusában nyújtott be egyedi támogatási kérelmet az Agrárminisztériumhoz. A benyújtott kérelmet a minisztérium a 7.062.220.-Ft egyszeri, vissza nem térítendő támogatásban részesítette.
A projekt főbb adatai:
Kedvezményezett neve: Újszilvás Község Önkormányzata
Projekt címe: „Zártkerti revitalizáció Újszilváson”
A szerződött támogatás összege: 7.062.220.-forint
Támogatás mértéke (%-ban): 100%
A projekt tartalmának bemutatása:
A projekt közvetlen célja használaton kívüli, gazdátlan, műveletlen, elhanyagolt újszilvási (magán)zártkertek megvásárlása, rendbetétele, újbóli művelésbe vonása, a hagyományos gazdálkodási módok, - kiemelten a tájfajta gyümölcstermesztés – lehetőségének megteremtése volt.
Újszilvás Község Önkormányzata a település táji, természeti adottságaira, a gyümölcsészet meglévő helyi értékeire támaszkodva, - élve a zártkertek revitalizációjára irányuló e pályázati lehetőséggel – 1 hektár tájfajta gyümölcsös (meggy) telepítését valósította meg a falu területén.
A mintaprogram illeszkedik a helyi közfoglalkoztatatási programunkhoz, a település mezőgazdasági, kertészeti hagyományaihoz, éghajlati adottságaihoz, domborzati- és talajviszonyaihoz, a falu történetéhez és nevéhez, kapcsolódik az agroszociális gazdálkodási programunkhoz, a génmegőrzési tevékenységünkhöz, a közösségi szemléletünkhöz, a vidék- és gazdaságfejlesztő munkánkhoz, az Európai Uniós forrásból (TOP, VP) tervezett pályázati lehetőségeinkhez, illetve az azokból megvalósuló fejlesztéseinkhez, valamint a község középtávú településrendezési tervéhez is.
Az 1.0877 hektáron telepített, várhatóan 3-5 éven belül termőre forduló zártkerti őshonos ültetvényen- évjárattól, időjárástól, ápolástól, termesztéstechnológiától függően- potenciálisan, évente, több tonna terméshozam várható. A termésből a friss gyümölcsön túl idővel magasabb hozzáadott értéket képviselő, egészséges feldolgozott, helyi termékek- befőtt, aszalvány, gyümölcslé, lekvár, szörp- előállítást tervezzük, részben önkormányzati felhasználásra, közétkeztetési célra, részben kereskedelmi célra, piaci értékesítésre.
További információ kérhető:
dr. Petrányi Csaba, polgármester
06-53/387-001, ujszilvaspolghiv@gmail.com
LAKOSSÁGI TÁJÉKOZTATÁS!
A Kormány a szúnyogártalom elleni védekezést a Katasztrófavédelem feladatai közé utalja. A központi szúnyoggyérítési programot a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény 23. § (6) bekezdése értelmében a katasztrófavédelem vezetője irányítja, amelyet a BM OKF Gazdasági Ellátó Központ útján lát el.
A központi szúnyoggyérítés mellett minden önkormányzatnak lehetősége van saját költségvetése terhére szúnyoggyérítést végeztetni a településen. Ezen feladatának, mondhatni, mint kötelező védekezési feladatként is tesz eleget.
Ugyanis: A fertőző betegségek és a járványok megelőzése érdekében szükséges járványügyi intézkedésekről szóló 18/1998. (VI. 3.) NM rendelet 36§ szerint a vérszívó szúnyogok egészségügyi kártevőnek minősülnek, melyek ellen védekezni kell.
36§ „(1) A fertőző betegséget terjesztő vagy egyéb egészségügyi szempontból káros rovarok és egyéb ízeltlábúak (a továbbiakban: rovarok), valamint a rágcsálók és egyéb állati kártevők (a továbbiakban együtt: egészségügyi kártevők) megtelepedésének és elszaporodásának megakadályozásáról, ártalmuk megelőzéséről, távoltartásukról, rendszeres irtásukról (a továbbiakban együtt: védekezés) gondoskodni kell.”
„(4) Az egészségügyi kártevők elleni védekezésről, a költségek fedezéséről, valamint a szükséges rendszabályok és eljárások végrehajtásáról az érintett terület vagy épület tulajdonosa (bérlője, használója, kezelője), illetőleg a gazdálkodó szerv vezetője vagy üzemeltetője (a továbbiakban együtt: fenntartója) köteles gondoskodni.
Magánemberként mit tehet, hogy kevesebb szúnyog legyen a környezetében?
Szüntesse meg otthonában azokat a vízgyűjtőket, amelyek a szúnyogok szaporodását segítik. Ha környezetében észleli szúnyoglárvák fejlődését, hívja fel családtagjai, ismerősei figyelmét is a szúnyogok elleni védekezés fontosságára.
• Az udvaron tárolt vödröt, kannát, talicskát, gyermekjátékot, stb. úgy fordítsa, tárolja, hogy abban az esővíz ne tudjon összegyűlni.
• Az állatok itatóvizét ne csak utántöltse, hanem rendszeresen cserélje friss vízre.
• Az esővízgyűjtő hordót, víztárolót, stb. fedje le vagy sűrű hálóval takarja le.
• Az ereszcsatornát, vízelvezető árkot tartsa karban, hogy a csapadékvíz elfolyhasson.
• A takaróponyvát, mezőgazdasági fóliát, stb. olyan módon terítse le, hogy a víz ne álljon meg rajta.
• Ne hagyja, hogy a virágcserepekben hosszabb ideig víz álljon. A temetői virágvázát töltse fel apró kaviccsal, sóderral vagy homokkal és erre öntse a vizet.
• Ne tároljon a szabadban szétszórtan olyan hulladékot, pl. gumiabroncsot, stb. melyben a víz összegyűlhet.
• Több szúnyogfaj a telet úgy vészeli át, hogy a kifejlett szúnyogok fagytól védett helyekre húzódnak be ősszel. A garázs, pince, akna, istálló stb. nyílászáróit tartsa zárva az őszi hónapokban, vagy szúnyoghálóval védje azokat.
Magánterületen tehát a tulajdonos/fenntartó kötelessége, közterületen pedig az önkormányzat felelőssége a kártevők elleni védekezés.
A szúnyoggyérítést végző cégek kártevőirtó tevékenységi engedéllyel rendelkeznek. A közreműködő szakembereknek egészségügyi gázmesteri, képesítésük van. Minden felhasznált irtószer rendelkezik a közegészségügyi hatóság engedélyével.
Az alkalmazott irtószerek nem ártalmasak. A piretroid-készítmények a melegvérűeket, így például az embert, a háziállatokat nem mérgezik. A készítmény egyébként a szabadban néhány óra alatt lebomlik.
Alkalmazott készítmény: Deltasect Plus 1,2 ULV szúnyogirtó szer, mely szabadban, megfelelő járműről földi melegköd-képzéssel, illetve földi ULV-eljárással kijuttatva, csípőszúnyogok irtására használható fel.
A készítmény a kijuttatott csekély mennyiségben (0,6 liter/hektár) kizárólag az érzékenyebb rovarokat pusztítja el, melegvérű állatokra, emberre nem veszélyes, hatóanyaga néhány óra alatt lebomlik.
A lakosság részére javasolt intézkedések:
A szabadban tárolt gyermekjátékokat, élelmiszereket, evőeszközöket, a szabadban szárított ruhákat, a kezelés napján javasolt összegyűjteni vagy letakarni. A kezelés idejére és az azt követő 1 órában javasolt az ablakokat, ajtókat zárva tartani és a külső levegőt bejuttató mesterséges szellőztető berendezéseket kikapcsolni. A kezelt területen termő zöldségeket, gyümölcsöket fogyasztás vagy feldolgozás előtt ajánlott megmosni. A kezelést végző gépkocsi közvetlen közelében tartózkodni nem szabad.
A szabadban, fedetlenül tárolt vízgyűjtő edényekben, a különböző tárgyakban megülő esővízben akár egy hét alatt is kifejlődhetnek a szúnyoglárvák. A szúnyogirtó kezelés kiegészítéseként ajánlott, hogy az ingatlantulajdonosok szüntessék meg, rendszeresen ürítsék vagy takarják le az épületek körüli kisebb, pangó vízgyülemeket.
A kezelés időpontja:
Katasztrófavédelem: 2020.07.23-án (csak belterületen mintegy 15 km-es utcahosszban)a napnyugta utáni órákban. Rossz idő esetén a védekezés 2020.07.24. napján, ugyanebben az időben kerül elvégzésre.
Önkormányzat: 2020.07.24-én (belterület, külterület, zártkert) napnyugta utáni órákban. Rossz idő esetén a védekezés 2020.07.25. napján, ugyanebben az időben.
Katasztrófavédelem: 2020.07.27-én (csak belterületen mintegy 15 km-es utcahosszban) napnyugta utáni órákban. Rossz idő esetén a védekezés 2020.07.28-29. napján, ugyanebben az időben.
Tiszteletben tartva egy – csak biológiai gyérítést támogató – újszilvási lakó kérését, a vegyszeres szúnyogirtás a Vörösmarty út teljes hosszában elmarad.
Községi Önkormányzat
TÜDŐSZŰRÉS!
Tájékoztatjuk a Tisztelt Lakosságot, hogy a Törökbálint Tüdőgyógyintézet Mobil Tüdőszűrő Szolgálata ez évben is végez tüdőszűrést, viszont a kialakult járványveszély miatt településeket von össze.
Az ÚJSZILVÁSI lakosok szűrővizsgálatára TÁPIÓSZŐLŐSÖN kerül sor!
A tüdőszűrés helye: Tápiószőlős, Kossuth Lajos út 85. (régi védőnői szolgálat épülete)
A tüdőszűrés ideje:
2020. július 2.
2020. július 3.
2020. július 6.
2020. július 7.
A fenti napokon 8.00 – 18.00 óráig.
A tüdőszűrés a felnőtt lakosság számára ajánlott vizsgálat!
A szűrővizsgálat 40 év feletti lakosoknak évente egy alkalommal továbbra is ingyenes.
40 éves kor alatt, illetve munkahelyi alkalmassági vizsgálathoz a vizsgálat díja 1700 Ft, mely az OEP által országosan elrendelt összeg. A befizetés csekken történik a vizsgálat előtt. A befizetéshez szükséges csekket a szűrőállomáson lehet kérni.
A 14-18 év közötti gyermek szűrése ingyenes, de beutaló és szülői beleegyező nyilatkozat szükséges. A törvény által kötelezettek, illetve a 18 évnél idősebb tanulóknál, akiknek az oktatási törvény ezt előírja, a vizsgálat ingyenes.
A vizsgálathoz szükséges iratok: Taj kártya, személyi igazolvány, lakcímkártya, illetve ha van az előző évi tüdőszűrő igazolás.
A szájmaszk és a kesztyű használata kötelező!
Újszilvás Község Önkormányzata indokolt esetben kisbusz igénybevételét biztosítja a tüdőszűrés ideje alatt az idősebb korosztály számára.
Igénybejelentés telefonon történik az 53/387-001 számon.
Újszilvás, 2020. június 23.
Községi Önkormányzat